Hang a látáshoz

hang a látáshoz

A látáshoz hasonlóan azonban a hallás esetében sem arról van szó, hogy ezeket a fizikai dimenziókat külön-külön észlelnénk, hanem mindig tárgyakat, jelentéssel bíró egészeket észlelünk.

Ennek a fejezetnek a témája tehát az lesz, hogy hogyan valósul meg a hallás esetében ezeknek a különálló és jelentéssel bíró tárgyaknak az észlelése.

Ugyanakkor a fejezet során azt fogjuk hangsúlyozni, hogy egy zongorán megszólaló Liszt-darab ugyanolyan jogosan tekinthető egyfajta tárgynak, mint a zongora, amin megszólal.

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Azt is látni fogjuk, hogy a hallásban nagyon is hasonló észlelési elvek működnek, mint amilyeneket a látás kapcsán már megtanultunk, egyszerűen csak hang a látáshoz hallás esetében egy kissé nehezebb őket értelmezni ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az észlelési elveket elsőként a látott világra alkalmazták, és innen származnak a példák is. Leszögezhetjük tehát azt, hogy a hallási észlelésnek hasonló a feladata, mint a látásinak: a világot értelmes, jelentéssel bíró egységekre kell bontania.

Ehhez két dolog szükséges: egyrészt meg kell határoznunk, hogy hol található a tárgy lokalizációmásrészt pedig meg hang a látáshoz határoznunk, hogy mi az azonosítás. Azt, hogy milyen elképesztően nehéz feladata van a hallórendszernek, amikor ezt a két funkciót megvalósítja, a következő kis metaforával helyreállítja a látásműtétet illusztrálni Bregman nyomán.

Képzeljük el, hogy egy tó partján állunk. A tóban kacsák és hattyúk úszkálnak, a távolban vitorlások siklanak a vízen, és a tó felszínét szél fodrozza.

szilikon a szem előtt vizuális degradáció

Most képzeljük el azt, hogy a tó partján két keskeny csatornát ásunk. Ezek mindegyike néhány méter hosszú, néhány centiméter széles, és pár méterre vannak egymástól.

Félúton mindkettőbe egy zsebkendőt helyezünk, és odaerősítjük őket a csatorna széléhez. Ahogy a tó hullámai elérik a csatornákat, megmozgatják a zsebkendőket. Ezek után kizárólag a zsebkendők mozgásából kell a tavon történő eseményekre következtetnünk: hány hajó van a tavon, hol vannak, melyik van közelebb, és merre úsznak a kacsák.

A Shanghaiban gyógyító dr.

Annak ellenére, hogy ez a feladat tökéletesen lehetetlennek tűnik, a hallórendszerünk mégis képes megoldani: csupán a dobhártyánkat érő hanghullámok alapján képesek vagyunk egy sor következtetést levonni és meglepően pontosan leképezni a hallott világot. Hanglokalizáció A hanglokalizáció az a folyamat, amelynek során a környezetből származó hangok forrásának helyét és távolságát megállapítjuk.

A hanglokalizáció képessége egyértelmű evolúciós haszonnal jár, hiszen segít a hangot kiadó tárgyak vagy élőlények megközelítésében vadászat vagy elkerülésében menekülés.

az agy lebenyei, amelyek felelősek a látásért Nem látom látásomat közel

Tudjuk ugyanakkor, hogy mindezt a vizuális rendszer is képes megvalósítani, sőt azzal az előnnyel is rendelkezik, hogy passzív, vagyis hangokat ki nem bocsátó tárgyak vagy élőlények helyét is azonosítani tudjuk a segítségével. Emiatt természetesen a legtöbb esetben a vizuális információt használjuk fel a tárgyak helyének és távolságának megállapítására, vagyis a látás viszonylagos dominanciával rendelkezik a hallás felett. A hallás eszerint elsősorban kiegészítő szerepet játszik a hang a látáshoz, azaz elsősorban olyan tárgyak helyének megállapítására használjuk, amelyeket nem látunk.

Ezért a hallás alapján történő lokalizáció szerepe elsősorban az, hogy a hangokat kibocsátó tárgyak helyzetét nagyjából beazonosítsa, és a vizuális figyelmet odairányítsa.

A hallás folyamata

Ezzel a jelenséggel az észlelés integrációs kérdéseinél modalitásközi facilitáció és a téri figyelemmel foglalkozó Természetes körülmények között a látás jól ismert dominanciája ellenére is viszonylag hang a látáshoz meg tudjuk határozni a hangforrások helyét és irányát. Ha valaki benyit a szobába, ahol éppen tanulunk, akkor habozás nélkül a nyikorgó ajtó felé irányítjuk a tekintetünket.

Sőt a hallásnak kifejezett téri minősége van, azaz úgy tűnik, hogy a hangok mindig jönnek valahonnan. A hang lokalizációja teljesen automatikus és erőfeszítés nélküli, ráadásul nagyon gyorsan lejátszódik. Látszólagos egyszerűsége ellenére a hangok lokalizációja nagyon is bonyolult folyamat. Ennek elsősorban az az oka, hogy magában a hallási információban nincsenek jelen egyértelmű téri információk.

a szemész irodájára vonatkozó előírások wellness gyakorlatok a látáshoz

Tudjuk, hogy a látás esetében a retinára vetülő kép a környezet analóg reprezentációja. Ez azt jelenti, hogy ami a valóságban jobbra van, az a retinális képen is jobbra van, ami balra van, az a képen is balra van.

Ezzel szemben a fülbe érkező akusztikus információ nem tartalmaz hasonló téri viszonyokat: kizárólag a hang erősségét, frekvenciáját és időbeliségét tudjuk felhasználni ahhoz, hogy a hang a látáshoz forrásának helyére következtessünk belőle. A hallási lokalizációban a kulcsszó tehát a következtetés lesz.

Míg a látás esetében a tárgyak egymáshoz viszonyított helyzetének megállapítása hang a látáshoz kíván következtetést, hiszen mindez az információ benne van a retinán kialakuló képben, addig a hallás esetében különböző következtetési folyamatok szükségesek, amelyek segítségével rekonstruálható, hogy a tér mely pontjáról származik az adott hang. Persze azért a látás esetében sem eny- nyire egyszerű a dolog: tudjuk, hogy a háromdimenziós világ két dimenzióban reprezentálódik a retinán, és ebből kell következtetni a valódi mélységre.

Mielőtt belefognánk annak tanulmányozásába, hogy hogyan is valósul meg a hangforrás helyének meghatározása, tisztáznunk kell még két alapfogalmat. Az egyik arra vonatkozik, hogy milyen információt használunk fel a lokalizációban: csak az egyik fülbe érkezőt, vagy mindkét fülbe érkezőt. Az előbbit monaurális, az utóbbit pedig binaurális észlelésnek nevezzük.

Látni fogjuk, hogy a lokalizációban elsősorban a binaurális, vagyis két- füles észlelésre támaszkodunk, de monaurális, vagyis egyfüles módon is viszonylag jól működhet a tárgyak helyének meghatározása. A másik tisztázandó alapfogalom a hallási térrel kapcsolatos. Annak érdekében, hogy egyértelműen tudjunk beszélni a hallási térről és a különböző téri helyekről származó hangokról, érdemes bevezetnünk egy speciális koordináta-rendszert A hallási tér koordináta-rendszerét a hallgató fejéhez viszonyítjuk, ez kerül a középpontba, és a fejhez képest három síkot határozunk meg.

A horizontális síka fül hallójáratát és a szemet metszi, és lényegében ez határozza meg az elöl-hátul dimenziót. A frontális sík erre merőleges, és a fejtetőn halad keresztül, szintén metszve a hallójáratot.

látás korrekcióval realisztikus-e javítani a látását?

A frontális síkon értelmezzük a fent-lent irányokat. Végül a mediális sík mind a hang a látáshoz, mind a frontális síkokra merőleges, és a fej középvonalán halad át, vagyis mindkét fültől azonos távolságra található.

A három sík metszéspontja nagyjából a fej közepében van, és ez a középpont az egész rendszer kiindulópontja, minden irányt ehhez viszonyítunk. Érdekes módon egyébként létrehozható olyan szituáció, amikor a hangokat történik, ha a hangokat fülhallgatón keresztül, valóban ide, vagyis a fejünk közepébe lokalizáljuk.

javítja az életkorral kapcsolatos látást szülés rossz látással

Ez akkor sztereóban hallgatjuk. Erről a későbbiekben még lesz szó. A hangok téri lokalizációjában alkalmazott koordináta-rendszer A binaurális lokalizáció Ahogy a bevezetőben már említettük, a hangok lokalizációja úgy működik a legjobban, ha felhasználjuk a mindkét fülünkbe érkező hallási információt. Két kérdésre kell válaszolnunk, ha meg akarjuk érteni a lokalizációt: 1.

Említettük már, hogy a hallási információban nincsen semmilyen egyértelmű jelzés a hangforrás irányával kapcsolatban.

Mi az, ami mégis rendelkezésre áll? Tudjuk, hogy minden hang három alapvető fizikai paraméterrel rendelkezik: hangerővel, frekvenciával és időtartammal. Ezek közül a hallórendszer a lokalizáció céljára a hangerőt és az időt használja fel, a frekvencia pedig elsősorban a hallási tárgyak azonosításában játszik fontos szerepet.

A hangok terjedésének fizikai jellemzői miatt, ha hang a látáshoz hang valamilyen irányban eltér a mediális síktól, például közelebb van a jobb fülhöz, mint a balhoz, akkor két jellemzőben is változás történik.

Egyrészt a vakság maradéklátás gyengénlátás közelebbi fülbe előbb ér el a hang, másrészt ebben a fülben hangosabb lesz. A két fülbe érkező hang hangerejének eltérését interaurális hangerőkülönbségnek IHKazt a jelenséget pedig, hogy a hangok eltérő időpillanatban érik el a két fület, interaurális időkülönbségnek IIK nevezzük. Fontos leszögeznünk, hogy annak ellenére, hogy a két fülbe eltérő fizikai jellemzőkkel rendelkező hangok érkeznek, soha nem két különálló hangot hallunk, hanem mindig csak egyetlen, de meghatározott téri minőséggel rendelkező hangot.

Lássuk előbb, hogy miből származik az IHK, és hang a látáshoz képes ezt a hallórendszer felhasználni a hangok lokalizációjában.

Tartalomjegyzék

A fülek közötti hangerőkülönbség és a hang a látáshoz irányának összefüggése Az interaurális hangerőkülönbség A fülek közötti interaurális hangerőkülönbség elsősorban a fej árnyékoló hatásának köszönhető, mivel a hangforrással ellenkező oldali fülbe érkező hangnak át kell haladnia a fejen.

Az észlelőrendszer a két fülbe érkező inger hangerejének különbségéből következtet a hangforrás pozíciójára. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű: az alacsony frekvenciájú hangokat ugyanis a koponya nem tudja leárnyékolni. Ha visszagondolunk a hangok rezgéséről tanultakra, akkor tudjuk, hogy a hanghullámot nemcsak az időegységenkénti rezgés számával tudjuk meghatározni, hanem a hullámhosszal is, amely a hullám két egymást követő csúcsa közötti távolságot fejezi ki.

Ha visszalapozunk az ábrához, akkor láthatjuk, hogy az alacsony frekvenciájú hangok esetében a hullámhossz egyre nagyobb lesz, Hz alatt már körülbelül 40 cm. Ez tehát azt jelenti, hogy egy Hz-es hang esetében a hanghullám két csúcsa között kb.

Azaz a fej az Hz alatti hangokat nem tudja leárnyékolni, mégpedig azért, mert nem elég nagy ahhoz, hogy a hangok útjába álljon. Az IHK különböző módszerekkel pontosan hang a látáshoz. Shaw például úgy mérte meg, hogy egy mesterséges emberi fejen a fülek helyére mikrofonokat szerelt, majd pedig egy hangforrást a fej horizontális síkja mentén mozgatott, és a mikrofonokkal rögzítette a hangforrás által kibocsátott hangokat.

A vizsgálat eredményét a Ezt a mérést több frekvenciával is megismételték, és valóban azt kapták, hogy kb. Vagyis ez a binaurális jelzőmozzanat elsősorban a magas hangok irányának meghatározását segíti, és ezek esetében nagyon hatékonyan működik. Érdemes kiemelnünk azt a tényt, hogy Shaw kísérletében nem emberi alanyokat, hanem egy mesterséges fejet használtak. Ezt azért tehették meg, mert az IHK teljes mértékben fizikai jelenség, azaz egyszerűen a hang a látáshoz terjedési sajátosságaiból fakad, nem pedig valamilyen szubjektív tapasztalat a szubjektív tapasztalat pontosan az, hogy nem két eltérő hangerejű hangot hallunk, hanem egyetlen, a tér valamely pontjáról származót.

Ami az IHK-t egy kicsit mégis humánspecifikussá teszi, az az, hogy az emberi fejkörméret és a fej hangelnyelési jellemzői befolyásolják az árnyékolás nagyságát ezért is kellett mesterséges fejet alkalmazni a kísérletben, nem pedig egyszerűen két mikrofont.

Az IHK jelentősége inkább az, hogy az észlelőrendszer specifikus feldolgozási mechanizmusokat fejlesztett ki annak érdekében, hogy ezt az monoton látás adott fizikai paramétert kihasználja a hang a látáshoz lokalizációjában. A tévesztési kúp A Például a teljesen a fej előtt és teljesen mögötte 0 és ° megszólaló hang egyformán kicsi valójában 0 IHK-t okoz.

Ez azt hang a látáshoz, hogy ha csak ezt az információt vesszük figyelembe, akkor nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy honnan származik a hang, azaz előttünk vagy mögöttünk van-e. A különböző téri pontokhoz tartozó IHK-kat szemügyre véve a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy sok ilyen nem egyértelmű téri irányt nyújtó pont létezik, és hogy ezek a pontok egy geometriai alakzatba rendeződnek, mégpedig egy kúp palástján helyezkednek el Az egyértelmű lokalizációt adni nem képes pontok halmazát ezért tévesztési kúpnak nevezzük Woodworth Erre a témára még visszatérünk, miután az IIK-t is megvizsgáltuk.

Navigációs menü

Azt mondtuk tehát, hogy az IHK alapvetően az emberi fej és a hangok terjedési jellemzőinek interakciójából, együttes hatásából származik. Ezzel azonban még nem mondtunk semmit arról, hogy hogyan képes a hallórendszer kihasználni ezt az információt a hangok lokalizációja érdekében. A kutatók állatkísérletes és egysejt-akti- vitást vizsgáló módszerekkel próbáltak nyomára hang a látáshoz ezeknek a mechanizmusoknak, és azt találták, hogy a hallópálya egyik kéreg alatti átkapcsolóállomásán, a colliculus inferiorban valóban találhatók olyan idegsejtek, amelyeket mindkét oldalról elér a receptorokból továbbított ingerület.

Ezek az hang a látáshoz szelektív érzékenységet mutatnak a jobb vagy a bal fülbe nagyobb hangerővel érkező hangokra. Az ilyen típusú, mindkét fülből idegi impulzusokat kapó neuronokat binaurális idegsejteknek nevezzük. Az interaurális időkülönbség A hang lokalizációjának másik binaurális jelzőmozzanata az IIK. Ahogy említettük, az IIK abból az egyszerű tényből származik, hogy a hangforráshoz közelebb lévő fület a hang előbb éri el, mint az ellenoldali fület.

Hang a látáshoz ellenére itt olyan kicsi idői különbségekről van szó, amelyek néhány száz mikroszekundum a másodperc egymilliomod része nagyságrendűek. A vizsgálat eredménye Egyrészt, akkor a legnagyobb az idői különbség, ha a hangforrás közvetlenül a fej egyik oldalán található, és merőleges a mediális síkra.

Másrészt, itt is vannak olyan pontok, amelyek nem teszik lehetővé az egyértelmű lokalizációt: az IIK esetében is megalkotható a tévesztési kúp. Fontos megjegyeznünk, hogy az IIK és az IHK esetében eltérőek a tévesztési kúpok, valamint minden egyes frekvenciaértékhez más-más tévesztési kúp tartozik. Harmadrészt, az IHK-hoz hasonlóan az IIK esetében is vannak olyan frekvenciatartományok, amelyek esetében nem működik megfelelően. Láttuk például, hogy az IHK esetében a mély hangoknál van probléma.

Az IIK-nál pont fordított a helyzet, azaz ez az eltérés a magas hangok lokalizációja esetében nem nyújt megbízható információt. Ennek oka a hangok idői különbségének jellegzetességeiben keresendő. A fülek hang a látáshoz idõi különbség és a hangforrás irányának összefüggése Az IIK-t valójában nem az okozza, hogy a hangok különböző időben érkeznek a két fülbe, hanem a hanghullámok közötti fáziskülönbség.

Láttuk, hogy a fázis azt fejezi ki, hogy egy adott ponthoz képest egy teljes hanghullám-periódusnak mekkora része telt el, vagyis hogy a kezdőponthoz képest mennyit változott a hanghullám. Az IIK esetében a hallórendszer valójában a két fülbe érkező hang fázisai közötti különbséget dolgozza fel.

Az alacsony frekvenciájú hangok esetében nincs hang a látáshoz semmi probléma, a fáziskülönbség hatékonyan jelzi a hangforrás irányát. A magas frekvenciájú hangoknál viszont a hullámhossz túl kicsi lesz, azaz kisebb, mint a fej mérete. Ha a hangok hullámhossza kisebb, mint a két fül közötti távolság azaz kb. Több periódus esetén viszont nem egyértelmű, hogy a fáziskülönbség miből származik, mivel önmagában csak a fázis nem mondja meg, hogy hány periódus telt el. Ezért van az, hogy a magas frekvenciájú hangoknál az IIK nem nyújt egyértelmű információt a hang lokalizációjával kapcsolatban.

Ezért itt is sokkal érdekesebb az a kérdés, hogy a hallórendszer hogyan képes ezt a jellemzőt felhasználni a lokalizációban. Az IIK kapcsán is találtak olyan angina pectoris esetén a látás élesen romlott idegsejteket, amelyek vagy a bal, vagy a jobb fülből előbb beérkező hang a látáshoz reagáltak csak.

Szinesztézia

Ezek az idegsejtek elsősorban az oliva superior nevű kéreg alatti struktúrában találhatók. Az, hogy hogyan valósítható meg, hogy egy idegsejt szelektív választ adjon akkor, ha az egyik fülből érkező inger előbb éri el, mint a másik fülből érkező inger, azzal a viszonylag régi elmélettel ma is jól magyarázható, amely Jeffress nevéhez kapcsolható.

Jeffress késleltetésivonal-elmélete szerint egy IIK-t detektáló binaurális idegsejt a következőképpen működne Tudjuk azt, hogy az egyes neuronokat hosszabb-rövidebb idegrostok axonok kötik össze, és ezek szállítják az idegi impulzusokat hang a látáshoz idegsejtek között.

Az axon hossza befolyásolja az ingerületvezetés sebességét, vagyis azt, hogy mennyi idő alatt jut el az impulzus egyik idegsejttől a másikig. Minél rövidebb egy axon, annál rövidebb idő alatt továbbítja az impulzust.

Karjnyújtásnyira lévő dolgokra már tud figyelni, összpontosítani, fókuszálni. Úgy tudja követni egy tárgy mozgását, ha közben a fejét is fordítja. Éles kontúrokon végigpásztáz. A kisbaba háton fekve az előtte lassan mozgó tárgyat tekintetével követi,fejét közben átfordítja jobbról balra, balról jobbra, és felfelé-lefelé is megtanul követni. Hosszabban nézi édesanyját, környezetét, sokat nézelődik, és figyeli a körülötte lévő személyek mozgását.

Élettani ismereteink alapján tudjuk, hogy az idegi impulzusok terjedési sebessége meglepően kicsi idegrosttól függően a maximális sebesség kb. Mindezeket észben tartva most képzeljünk el egy olyan neuront, amelyhez különböző hosszúságú idegrostok kapcsolódnak.

ajánlások látássérült szülők számára 5. látomás mennyi ez a százalék

Az egyszerűség kedvéért tételezzünk fel egy olyan binaurális idegsejtet, amelyhez egy-egy axon kapcsolódik a két fülből. A két axon közül az egyik pl. Tegyük fel ezenkívül, hogy a binaurális idegsejt csak akkor aktiválódik, vagyis kezd el tüzelni, ha mindkét axontól egyszerre kap bemenetet ezt nevezzük szummációnak. Milyen következményekkel jár ezek alapján a bemeneti axonok különböző hossza? Három eset lehetséges: Ha mindkét fület egyszerre éri egy hang, akkor, mivel a jobb fülből érkező axon rövidebb, onnan előbb kap impulzust a binaurális idegsejt, és így nem jön létre a szummáció, vagyis az idegsejt nem tüzel.

Ha a hang jobbról jön, akkor a hang a látáshoz fülből érkező axontól még előbb ér az hang a látáshoz az impulzus, vagyis az továbbra sem tüzel. Ezáltal létrejöhet a szummáció, és az idegsejt tüzelni kezd. Vagyis az látható, hogy egy olyan binaurális idegsejt, amely a jobb fülből egy rövidebb axon révén kap be- menetet, a balról jövő hangokra képes preferenciálisan válaszolni.

Most már érthető az is, hogy miért hívják az elméletet késleltetésivonal-elméletnek: a különböző axonhosszúságokkal különböző módokon lehet késleltetni a fülből beérkező ingerületet. Természetesen ahhoz, hogy bármelyik oldalról érkező hangot képesek legyünk detektálni, az szükséges, hogy olyan binaurális idegsejtek is létezzenek, amelyeknél a bal fülből érkező axonok rövidebbek, és így a hang a látáshoz jövő hangokra válaszolnak inkább.

Milyen az élet hang, illat, mozgás és látás nélkül?

Továbbá valószínűleg nagyszámú binaurális idegsejt szükséges ahhoz, hogy a tér minden lehetséges hang a látáshoz származó hangokat kódolni lehessen. A késleltetésivonal-elmélet Jeffress hang a látáshoz Látható, hogy a fülből érkező hallóideg a binaurális idegsejtekhez érve mintegy szétválik, és az egyes idegsejtekhez azok téri elrendeződése miatt az idegrostok eltérő hosszúsággal érnek el.

Hogyan dolgozódnak fel ebben a rendszerben a három fő irányból származó hangok? Ha a hang elölről jön, vagyis mindkét fület egyszerre éri el, akkor egy olyan idegsejt fog kisülni, amelyhez azonos hosszúságú axonok kapcsolódnak. Ha a hang jobbról jön, akkor egy olyan idegsejt fog kisülni, amelyhez a bal fülből hosszabb axon kapcsolódik.

Ha a hang balról jön, akkor egy olyan idegsejt fog kisülni, amelyhez a jobb fülből hosszabb axon kapcsolódik. Vagyis ugyanaz a késleltetési mechanizmus működik itt is, mint amit az előbb megnéztünk, de most már látható, hogy hogyan alkalmazható ez az összes téri irány leképezésére. A binaurális idegsejtek téri elrendeződése és az ebből következő eltérő axonhosszúság, valamint az, hogy csak akkor sülnek ki, ha a két fülből származó bemenet egyszerre éri el őket, lényegében automatikusan megvalósítja az irányszelekciót.

Lehet, hogy érdekel